Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejes Katica

1996. november 21-én születtem Szolnokon. Kiskorom óta itt élek Jászladányon. Az Antal Mihály Alapítványi Iskolában végeztem el 8 osztályt, most pedig a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolába készülök. A Jászladányi Fiatal Költők Köre csoportba 5 hónapja kerültem, de nem úgy, mint verselő. Engem egy ének fellépési lehetőséggel kerestek meg, majd bevallom én is kedvet kaptam a versíráshoz. Azóta folyamatosan írok verseket, hiszen a versírában, úgy, mint az éneklésben ki lehet fejezni érzéseinket, gondolatainkat.Kedves olvasóinknak, látogatóinknak pedig azt kívánom, hogy találjanak egy olyan elfoglaltságot, hobbit, amit szívvel- lélekkel művelnek, és ezt meg tudják osztani másokkal.

facebook.en.2.jpg

 

           ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

 

Egyedül a hegyekben

 

A hegyekben, fák hűs árnyékában csönd lakozik.

Csak a patak csobogását hallod, és szép madárdal hangzik.

Mégis annyit gondolkodsz fájó és magányos perceken,

Mely megsebzett, és nem felejted el sohasem.

 

Ha nem jött volna valaki, aki felvidítson, ha rossz kedved van,

Ha nem lett volna melletted egy társ, ki segít a bajban.

Mi lett volna veled az erdő legmélyén, köveken gondolkodva?

Belemerültél volna saját, sebző, fájó gondolataidba.

 

                                                                ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

                                                                           

Csak ott állt

 

Csak ott állt előttem tiszta szívvel,

Barna hajával s zöld szemével.

Figyelt is egy pár percig,

Tudtam, sohasem fogom elfelejteni.

 

Nézett s rám mosolygott,

Szemeiből őszinteség sugárzott.

Látszott rajta, hogy zavarban volt,

Hiszen a testtartása is megváltozott.

 

Először láttam, de nem utoljára,

Tudtam a sors tényleg nekem szánta.

Őszintén szólva megtetszett nekem,

Bár csak egyszer láttam, de nem felejtem el.

 

Mindent felkavart bennem egy pillantással,

Megváltoztam a szerelemben, és minden másban.

De csupán csak ott állt előttem tiszta szívvel,

Barna hajával s zöld szemével.

 

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

 

Tűrés vagy vétek?

 

 

Azért él az ember, hogy eltűrjön mindent?

Hogy ne szóljon semmit, csak csendben legyen?

Szívem tiszta, de mégis fájnak ezek a szavak,

Mert tudom, nem jó semmire ez a kegyetlen harag.

 

Egész életemben arra törekedtem némán,

Hogy ne bántsak meg senkit s ne is szóljanak énrám.

Talán hiba volt eltűrni minden kegyetlenséget?

Mára már csupán szavak ezek a nagy kérdések.

 

Szívemmel, lelkemmel, eszemmel, fejemmel,

Most bosszúra gondolok, de most is csak vétkezem.

Gyermekként kérdeztem szakadatlan, szüntelen:

Mindig a jó győz? De most már tudom a feleletet.

 

Harcoljunk, küzdjünk, ellenálljunk, s vitázzunk?

Ennyit nem ér mindez, hogy ismét hibázzunk.

Hiszen sokat tévedünk egész, drága életünkben,

S nem kell, hogy ebből egyre és egyre több legyen.

 

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

 

 Emberi képzelet


Nincs érzés, nincs szó,

a csönd mélyen elül bennem.

Nincs vigasz, nincs semmi jó,

nincs meseszép s csodálatos szerelem.

 

Csak ülök egy fa tövében,

gondolkozok, emlékezek.

Olyan, mintha valami közeledne,

de megőrzöm a hidegvérem.

 

A csodálatos képzelet néz,

s kinyújtja lassan karját.

Szívem érzem olyan nehéz,

de megyek, mert ő már nagyon vár.

 

Eltűnik váratlanul egy pillanatra,

azt hittem megint elhagy engem.

De ott ült ismét, nem hagyott magamra,

s elrepített az ég felé hevesen.

 

Szívem egyre gyorsabban vert,

láttam fentről a tájat.

Egy zöld szemű lény volt velem,

de repültem vidáman s bátran.

 

Ó, képzelet, mily nagy erő vagy,

bárkinek gondolhatlak téged.

Igaz, sohasem hittem volna,

hogy egy nap újra eljössz értem.

 

Leülsz velem egy percre,

nézel újra s én is nézlek.

Tekinteted összefonódik az enyémmel,

zöld szemeid, Istenem, milyen szépek!

 

Elsötétedik minden hirtelen,

félek, hogy nem találkozunk soha.

Egy kis időre sötét marad minden,

majd felébredek s a fa tövében találom újból magam.

 

 

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^  

 

 

  Remény a szerelemre

 

 

Vár rám valaki a világon?

Ki szeret, s feladna értem mindent bármi áron?

Nincs egyáltalán reménytelenség szívemben,

Mert hiszem, hogy valakit egy életre szántak nekem.

 

Mi lesz akkor, ha senki sem fog szeretni?

Ha egyedül maradok, s nem tudok semmit sem feledni?

Majd álmaimban biztos lesz egy társam,

Ki segít, hogy ne keserítsen tovább a kegyetlen bánat.

 

De mi fog történni, ha nem álmodom?

Elveszek, s egyedül maradok a világon?

Gondolkozom… többet sajnos nem tehetek,

S csak várok reménnyel egy igazi szerelemre…

 

 

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

 

 

Apukámnak

 

Elmentél… Ez jár fejemben szüntelen.

Itt hagytál… Az élet egy örökös küzdelem.

Meghaltál… Nehéz ezt kimondanom.

Elhunytál… Keserves, szörnyű fájdalom.

 

Elköszönni… Nem volt időm sajnos.

Elbúcsúzni… Szívem szorít tőle, jajong.

Megköszönni… Azt a sok szép és jót.

Meghálálni… Többé sohasem tudom.

 

Emlékek… Maradtak már csak utánad.

Álmok… Szólnak rólad, itt újra látlak!

Képzelgések… Hogy itt vagy megint mellettem.

Gondolatok… Hogy újra megfogod a kezem.

 

Könnycseppek… Amik érted hullnak.

Szerető szívek… Amik érted dobognak.

Imák… Amik megvédenek téged.

S szeretet… Ami vezérli lelked.

 

 

 ^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

 

 

Rejtegetett álom

 

Egy ház előtt sokan álltunk,

Esett az eső s nagyon fáztunk.

A titokzatos emberrel voltam akkor is,

Elbeszélgettem vele, mint mindig.

 

Menni készültem akkor éppen,

S a szokásos öleléssel köszöntünk el.

Kedves volt, mint oly sokszor,

De most elkezdte hirtelen nézni vizes arcom.

 

Gondoltam: Most már megyek…

De ölelő karja rémisztően nem engedett el.

Ránéztem újra, de nem kellett volna,

Mert csókra indult szája eléggé gyorsan.

 

Ijesztően hajlott felém oly hirtelen,

Bevallom féltem, mint soha életemben.

Reszkettem, s álltam az esőben félve,

De ő ezt sajnos sehogysem vette észre.

 

Nem akartam megcsókolni. Mit tegyek?

Odatettem arcom elé, s arra lágy csókot hintett.

Sok érzés kavargott bennem… Helyesen tettem mindezt?

Felébredtem………

 

 

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

 

 

Most már érted?

                                                           

                             Minek is áltatom magam veled?                                   

Hiszen úgy is tudom : nem kellek neked.

Csak álom maradsz nekem örökre?

Szüntelen ezt fontolgatom, kérdezgetem.

 

Barna hajad s zöld szemeid mindig megigéznek,

S így álmodom a sötét és rejtelmes éjben, veled.

Látlak újra valaha? Mindig ilyet kérdek,

Meddig őrülhetek meg érted? Talán most is vétkezem?

 

Lassan nem láttalak már fél éve,

Csak ígérgetik sokan, találkozunk már végre.

Talán hiába minden apró kis jel, mozdulat?

Hogy kezed kezemhez ért számtalanszor titokban?

 

Hogy mosolyt csaltál arcomra minden kicsi bókkal?

Hogy jókedvre derítettél minden kedves szóval?

Ez az egész csak egy játék ellenem,

Mert be kell vallanom: beléd szerettem.

 

Szinte már fáj, hogy nem vagy itt velem,

Minden pillanatban, órában s percben.

Miért játszol tiszta és hűséges érzéseimmel?

De olykor miért vagy olyan különlegesen kedves velem?

 

Nem tudok rajtad sehogy sem eligazodni,

De azt tudom: érted bármit képes lennék feladni.

Most már érted miért nézlek olykor hosszan s szótlanul?

Most már érted, mit érzek irántad akarva, akaratlanul?

 

 

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^